HONDA – a sportos japán
Az egyik legnagyobb japán név a szakmában. A gyártó motorkerékpárok készítésével alapozta meg hírnevét és csak a hatvanas években lépett be az autópiacra, mára azonban világszerte ismert márkává nőtte ki magát. A Honda útja a T360 kisteherautótól a teljesen elektromos Honda E-ig.
Motorok bicikliken
Az alapító, Honda Soichiro 1937-ben kezdett el dugattyúgyűrűket gyártani a Toyotának. Cége a háború alatt sok japán üzemhez hasonlóan a kormány irányítása alá került, hogy Japán háborús erőfeszítéseit szolgálja, de gyárai egy 1944-es bombatámadás és egy 1945-ös földrengés következtében szinte teljesen megsemmisültek.
Honda eladta a Toyotának ami az üzemeiből megmaradt és a kapott pénzből 1946-ban megalapította a Honda Technikai Kutató Intézetet (Honda Technical Research Institute).
Az új cégben kezdetben kétütemű motorokat gyártottak A-Type néven, amiket kerékpárra lehetett felszerelni. A terméke sikeres volt, az eladásokból szerzett tőkéből pedig megalapította a Honda Motor Company-t.
A Honda A-Type motorját az általa kiadott hang alapján egyszerűen csak úgy becézték: Bata Bata.
A cég teljesen a motorkerékpárok gyártására fordította a figyelmét és sorra adta ki az új típusokat. A Honda igen rövid idő alatt, már 1964-re a világ legnagyobb motorkerékpár-gyártójává vált.
Egy kisteherautó?
Honda Soichiro mindig is érdeklődött az autók iránt, pályája elején autószerelő műhelyben is dolgozott, azonban mégis 1963-ig kellett várni, mire a márka megjelentette az első autóját. Az első modell, a T360 egy kétüléses kisteherautó volt. Ezt éles váltással egy szintén kétüléses modell, az S500 követte, ami azonban sportautó volt.
Tudtad? A Honda már 1964-ben, az első autója megjelenése után egy évvel beszállt a Forma-1 versenysorozatba és kisebb-nagyobb kihagyásokkal mint az egyik legsikeresebb motorszállító volt jelen a világbajnokság futamain egészen a 2021-es szezonig. Nelson Piquet, Alain Prost és Ayrton Senna is Honda motoros autókkal lettek világbajnokok. Senna ráadásul háromszor is.
A rengeteg érdekes apró részlet közül csak az egyik a fehér zoknival viselt mokaszin.
A cég piacra lépése sikeres volt és folyamatosan nőtt az eladott autók száma, a hazai piac pedig szerette a Hondákat.
A nemzetközi siker a Civic 1973-as megjelenése után következett, amivel sikerült betörni az amerikai piacra, ahol a Honda máig a legtöbb autóját értékesíti. A típus azóta már a tizedik generációját tapossa és minden idők negyedik legnagyobb darabszámban eladott személyautójává vált.
Más úton
Bár a főbb hazai konkurenseivel, a Nissannal, és a Toyotával ellentétben a Honda viszonylag későn lépett be az iparágba, mára mégis az egyik legnagyobb céggé vált. Ennek több oka is van:
- volt lehetősége tanulni a vetélytársaktól,
- a motorkerékpárok eladása biztos alapot jelentett a cégnek, amely így
- folyamatosan törekedett az innovációra.
Az elmúlt években a Hondának sikerült letennie a névjegyét az autóiparban olyan nagy múltú modelljeivel, mint a Civic, az Accord vagy a CR-V és olyan klasszikusokat küldött az utakra, mint az NSX, az Integra vagy az S2000.
A japán cég azonban az autógyártás mellett több különböző területen is megvetette a lábát. Mára a Honda – hasonlóan japán társaihoz – szintén megalapította saját amerikai brand-jét, az Acura autómárkát; robotokat fejleszt; munkagépeket, motorcsónak-motorokat és repülőgép-hajtóműveket is gyárt.
Hozzánk jöhet
A Hondák igen népszerűek a használt autó piacon ezért természetesen minket is érdekelnek. Szeretne megválni egy 2005. után gyártott Hondájától? Nem számít a típus, lehet Civic, Accord, Jazz, CR-V, HR-V vagy Insight. Bátran keressen minket!
Mi szívesen teszünk rá egy jó ajánlatot. Vegye fel velünk a kapcsolatot, hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül!
A képet a Pixabayról töltöttük le!