Használt autó: BMW – modellek, problémák, vélemények
A BMW egy kiválóan vezethető autó, hála a jól kitalált kormányzásnak, illetve az erős motornak. Élmény vezetni és élmény nézni is. Ráadásul a használt autó piacon a BMW-k ára nincs extrém magasságban, így talán nem meglepő, hogy viszonylag sok ilyen típusú autót veszünk, legyen szó BMW 1-es, BMW 3-as, vagy BMW 5-ös szériáról. 7-es, illetve az X széria már ritkán kerül elénk, pedig gyerekbetegségei ellenére mindegyik megéri a pénzét.
Összegyűjtöttünk pár érdekességet a használt BMW-kről. Érdemes átfutni mind eladás, mind vétel elött.
Értékváltozás
Ha a piaci árakat nézzük feltűnhet, hogy milyen ugrások vannak az egyes évjáratok között. És itt nem 6-7 éves ugrásokra kell gondolni, hanem már 3 év alatt is jelentősen csökken az autó értéke. Minden gépjármű, ahogy kigurul a szalonból már egy nagyobb, szemmel látható összeget veszít az értékéből.
A BMW-nél van még egy ilyen ugrás és ez a 6. évnél figyelhető meg. Hasonlítsunk össze egy 3 éves és egy 6 éves modell árát. A két évjárat között értékcsökkenés sokkal nagyobb, mint várnánk. Vannak piacok, akkor ez akár 40% is lehet.
Mi ennek az oka? Valószínűleg a márka presztízs értéke. Minél fiatalabb, annál magasabb státuszt rendel tulajdonosához. Egy 6 éves autó pedig a presztízs piacon már öregnek számít még akkor is, ha kitűnő karban van, mind a legtöbb használt BMW.
A tulajdonos költségei
Ne rejtsük véka alá azt a tényt, hogy egy ilyen kaliberű használt autó fenntartása drágább, mint egy Toyota vagy Opel gépjárműnél. Magasabbak az alkatrész árak, érdemes a drágább olajat önteni bele és javasolt felső kategóriás gumikat felszereltetni rá.
Szervizelés
Mielőtt az ember vesz egy BMW-t érdemes utánajárni, hogy hol talál egy jó szerelőt.
Ezekben az autókban elég sok speciális alkatrész van, ravasz szerelési trükkökkel, melyhez nem minden autószerelőnél értenek mesterfokon.
Ha a közelben találunk megfelelő szerelőt, akkor már félig nyeregben vagyunk. Már csak ellenőrizni kell azokat a tipikus hibákat, melyet a márka magával hordoz.
Szerencsére nekünk van bejáratott BMW specialistánk, így bármikor szívesen megvesszük bármelyik típust, akár készpénzért is.
Általános problémák egy használt BMW-vel
Szerelőnket kikérdezve összeállítottunk egy listát a legjellemzőbb hibákról, melyeket autófelvásárlás során tapasztaltunk:
- a motor hűtési rendszernél gyakori a hűtőfolyadék szivárgás, illetve a vízpumpa elromlása, ami csak azért veszélyes, mert a motor így túlhevülhet, ami elég komoly károkat okozhat az autóban és a pénztárcánkban is,
- az olajbefecskendezőt és az olajpumpát is érdemes a gyári javaslatnál gyakrabban megnézetni, több autószerelő ismerősünk is említette ezt a problémát,
- a CCV-nél a tömlő törik meg gyakran.
Szerencsére a motorellenörző lámpa minden ilyen esetben jelez, de fontos, hogy ezt komolyan is vegyük! Nem egy autót vettünk meg jóval olcsóbban, csak azért, mert nem reagálta le időben a felvillanő figyelmeztető jelzést a használt autó tulajdonosa és a kárt már nem érte meg neki kijavíttatni.
Megvesszük a használt autót, de mi is ellenőrizzük!
Amikor készpénzért megveszünk egy BMW-ét, akkor van egy listánk arról, hogy mit is kell ellenőriznünk ahhoz, hogy korrekt árat mondhassunk és akár azonnal, a helyszínen meg is vásároljuk az autót:
- mindig az elektromos részekkel kezdünk: távirányító, ablakok, klíma, székek elektromos állítási lehetőségei, illetve fűtése-hűtése, stb.,
- megnézzük, hogy rozsdásodik-e az autó, ismerjük a BMW 1, BMW 3, BMW5 és a többi modell érzékeny pontjait, ezért is nézünk be először a szőnyegek alá,
- beszagolunk a motorháztető alá, és ha égett olajszagot érzünk, akkor tudjuk, hogy megrepedt az olajcső,
- és végül ránézünk az üzemanyagpumpára.
Fontos tapasztalati tény, hogy egy BMW-nél a futott kilométerek száma jóval kevésbé érdekes, mint a próbaúton szerzett „mechanikus” tapasztalat.
Egy szóval, ha eladó 2005 után gyártott használt autójuk van, főleg, ha BMW, akkor lakhatnak Budapesten, Vas megyében, vagy Szabolcsban, esetleg Baranyában, nyugodtan hívjanak, mert minket érdekelni fog autójuk. Érte megyünk, készpénzzel fizetünk és még az adás-vételit is elintézzük a helyszínen.
Hívjon +36 70 293 5555 , vagy küldje el autója részleteit.