Isuzu

Munkára optimalizálva: Isuzu

Hogyan fogott bele egy tokiói hajógyártó cég autók készítésébe és vált a világ egyik legismertebb japán márkájává, a haszongépjárművek egyik királyává? Az ISUZU rövid története a Sumida busztól, a használtautó piac egyik népszerű modelljének számító D-Maxig.

Gyakran érkezik hozzánk a kérdés, hogy foglalkozunk-e az egyik legkedveltebb haszongépjárműnek számító ISUZU felvásárlásával. Természetesen igen, még az sem akadály, ha céges autóról van szó. Budapest területén vagy vidéken is biztosítunk autófelvásárlást. De lássuk, hogyan vált az ISUZU az egyik legkedveltebb márkává, ha munkáról van szó.

Az első Japánban gyártott személyautó

Minden 1916-ban kezdődött, amikor a Tokyo Ishikawajima Shipbuilding and Engineering úgy döntött, hogy gépjárműgyártásba kezd és az angol Wolseley céggel kötött társulás után 1922-ben elkészült az A9 modell, amely nemcsak a később ISUZU néven ismertté vált márka, de a japán autóipar történetében is mérföldkőnek számít, mint az első Japánban gyártott személyautó.

Bár elsőként egy személyautót építettek, a piaci viszonyokhoz és a kereslethez igazodva a cég átalakította kínálatát és teherautók, valamint buszok gyártásába kezdett. Több összeolvadás és feldarabolás után a cég hivatalosan 1949-ben vette fel az ISUZU nevet.

Ez dízel?

Az ISUZU már a kezdetekben sem elégedett meg csupán autók összeszerelésével, komoly forrásokat fordított fejlesztésre is. A befektetésnek köszönhetően a cég 1936-ban előállt két saját fejlesztésű dízelmotorral. Ezek, mint az első hazai fejlesztésű és építésű dízel erőforrások, újabb jelentős állomást jelentettek a japán ipar történelmében.

Ezeken az alapokon elindulva az ISUZU a világ egyik legnagyobb dízelmotor-gyártójává válhatott és mára az erőforrásait olyan márkák használják, mint a GMC, a Hummer, a Chevrolet, az Opel, a Toyota vagy épp a Renault.

Hol van Európa?

Az ISUZU piaci jelenlétét buszok és teherautók gyártásával alapozta meg, valamint beszállt a személyautók piacára is, olyan típusokkal, mint a Gemini, de Európába ezeknek csak a töredéke jutott el. Bár az elmúlt évtizedekben az ISUZU olyan gyártókkal társult – részvényvásárlás útján, vagy csak szimplán egymás modelljeiket árulták és címkézték át – mint a Subaru, Nissan, Suzuki, Honda, Toyota és a leghosszabb ideig a General Motors, a cég nem igazán tudta megvetni a lábát Európában.

Ennek ellenére évtizedekig volt sikeres olyan – nem mindig ISUZU márkanév alatt gyártott – modellekkel, mint a Faster, a Trooper, és az MU

Az Isuzu jelene

Mára a személyautók teljesen eltűntek az ISUZU kínálatából és a cég a dízelmotorok gyártása mellett csak buszok, teherautók és pickup-ok gyártására koncentrál.

A magyar utakon főleg a megbízható D-Max modellel és a nagyobb rakományokat szállítók egyik kedvelt típusával, az N széria valamelyik variációjával lehet találkozni. Ha valaki egy strapabíró ISUZU-t szeretne céges autónak, akkor a használtautó piacon is ezekkel a típusokkal találkozik.

Mi vagyunk a jó választás

Ha használtautó felvásárlót keres, mert szeretné eladni 2005. után gyártott ISUZU-ját, keressen meg minket telefonon vagy kérjen árajánlatot weboldalunkon keresztül. D-Max, MU-7 vagy valamilyen N-szériába tartozó típus? Válasszon minket bátran! Autófelvásárlás Budapesten vagy vidéken, számunkra a távolság sem akadály.

Gary Hayes képét a Pixabay -ről töltöttük le.

Mitsubishi

Gyorsan, bármilyen terepen – Mitsubishi

Három piros rombusz. A ralipályák bajnoka és az egyik legnagyobb darabszámban eladott terepjáró megalkotója. Az egyik legismertebb japán márka története a kezdetektől napjainkig, amit olyan mérföldkövek szegélyeztek, mint a Galant, a Pajero és a Lancer. Ismerd meg a Mitsubishi-t!

Csak egy rövid kaland

A Mitsubishi már egy főleg hajókat és repülőgépeket gyártó óriáscég volt, amikor úgy döntött, hogy belekezd az autógyártásba is és 1917-ben kiadta a Model A névre keresztelt első autóját. Sajnos a típus a külföldről behozott márkákkal nem tudta felvenni a versenyt a magas előállítási költségek miatt, ezért 1921-ben leállították a gyártását.

A következő próbálkozásra több mint tíz évvel később, 1934-ben került sor, amikor a Mitsubishi elkezdte fejleszteni a PX33-as modellt, hogy elnyerjen egy állami tendert, amelyet egy katonai célokra is alkalmas gépjárműre írtak ki. Végül a Japán állam leállította a projektet és a PX33 soha nem került tömeggyártásba

Tudtad? A PX33 volt az első japán személyautó, ami állandó összkerékhajtással rendelkezett. Bár a projektet idő előtt leállították, a Mitsubishi lefektette az alapjait a később világsikerű összkerék-meghajtású rendszerének.

A cég Mitsubishi Heavy Industries néven szinte minden iparágban jelen volt, ezért a kezdeti kudarcok után nem erőltette tovább a személyautók gyártását, minden kapacitását a háború okozta kereslet kielégítésére fordította.

Több darabban

A háború után a cég újrakezdte a buszok és robogók gyártását, de 1950-ben nagy változás következett be a Mitsubishi Heavy Industries életében, ugyanis a céget – a háborúban nyertes szövetséges erők nyomására – három vállalatra darabolták.

Bár továbbra is mindhárom cég gyártott gépjárműveket, személyautókat csak külföldi licenc alapján készítettek, többek között az egész világon ismert Willys Jeep-et. Egészen 1960-ig kellett várni, amíg megjelentették az első saját, tömeggyártásba kerülő szedánjukat, a Mitsubishi 500-at. Ezt követte 1963-ban, az azóta számos generációt megélt Colt, majd 1969-ben a szintén több változatban gyártott Galant.

A három cég 1964-ben újra egyesült és 1970-ben elérkezettnek látták az időt, hogy megalapítsák a kizárólag autógyártással foglalkozó részlegüket: létrejött a Mitsubishi Motor Corporation.

Jött a Mitsubishi Pajero

A Mitsubishi szerette volna folytatni a kezdeti sikereket, ezért a részvényei 15%-át eladta Chrysler-nek, ami hozzásegítette, hogy a japánok autói a 70-es években szépen fokozatosan az egész világon megjelenjenek, bár nem mindig a három piros rombusz embléma alatt.

A Colt és a Galant is nagy sikerű típusok voltak, amiket még a kétezres években is gyártottak, de a cég legnagyobb dobását 1981-ben engedte el. Ez volt a Pajero (vagy Montero, esetleg Shogun).

Egy összkerék-meghajtású SUV, amely hamar népszerűvé vált az off-road fanatikusok és a hétköznapi sofőrök körében egyaránt. A versenyeken, köztük a fénykorát élő Dakar ralin is kiválóan teljesített és a Lancer mellett a Mitsubishi off-road zászlóshajója volt.

A gyártás negyven éve alatt négy generációt élt meg és több mint 3,3 millió darabot adtak el belőle.

Új irány

A 90-es években a cég függetlenedett a Chryslertől, majd a 2000-es évek elején szövetségre lépett a Daimler-el, de hatalmas adósságai miatt a Daimler visszalépett és a megvásárolt részvények visszakerültek a Mitsubishi birtokába.

Köszönhetően a gazdasági világválságnak a japán gyártó sokáig nem tudott egyenesbe jönni, ezért 2016-ban belépett a Renault-Nissan társulásba és a Nissan felvásárolta a Mitsubishi-részvények több mint 30%-át.

A Mitsubishi mára új szövetségeseivel egy új irányba indult el és a korábbi legendás típusait maga mögött hagyva próbál visszatalálni a siker útjára.

Jöhetnek a legendák

Szeretné eladni 2005. után gyártott Pajero-ját vagy Lancer-ét, esetleg lecserélné a Colt-ját egy fiatalabb apróságra? Ha használt Mitsubishiről van szó, minket bátran kereshet. Vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül.

Volvo kormány

VOLVO – Svédország büszkesége

Svédország egyik gyöngyszeme, aminek köszönhetően az északi ország is felkerült az autógyártás térképére. A Volvo egy márka, amit a vásárlók a megbízhatósággal, a biztonsággal és a prémium minőséggel azonosítanak és már több mint száz éve jelen van a világ útjain.

Köszönhetően annak, hogy híresen megbízhatóak, kiváló minőségűek, biztonságosak és jól felszereltek, a Volvók nagyon népszerűek a használtautó piacon, még magasabb futásteljesítménnyel is jó áron cserélnek gazdát. Lássuk, hogyan vált a svéd gyártó a világ, de főleg Európa egyik presztízsmárkájává.

Nem csapágyak

Bár a Volvo márkanevet már 1915-ben regisztrálta az SKF svéd csapágykészítő vállalat, nem használták azt egészen 1927-ig, amikor megalapították a Volvo Cars-t. Nem is tétlenkedtek sokat, még ebben az évben legördült a gyártósorról az első személyautójuk, a Volvo ÖV 4.

A cég betört az európai piacra és kezdett egyre népszerűbbé válni, ezzel egy időben pedig elkezdődött a teherautók gyártása is, amelyek szintén hamar ismertté és elismertté váltak.

Tudtad? A Volvo a mai napig jelen van a haszongépjárművek piacán és míg a személyautókat gyártó részleg (Volvo Cars) már többször gazdát cserélt, a haszongépjárművekkel foglalkozó Volvo Group máig svéd tulajdonban van.

Volvo kamion

Volvo truck

Ellentétben a legtöbb európai gyártóval, a Volvo nem a kényszerű háborús termelés miatt szenvedett, hanem a nyersanyaghiány vetette vissza a működését.

Ennek hatására a svéd mérnökök egy takarékosabb modellt kezdtek el fejleszteni, amit a háború után, 1944-ben PV444 néven jelentettek meg. A nagyon sikeres PV444-et és következő generációját, a PV544-et egészen 1965-ig gyártották. Az ötvenes évektől beindult a Volvo szekere és jöttek az olyan nagy sikerű típusok, mint az Amazon, Roger Moore és a P1800, továbbá a 140-es és a 700-as sorozat.

A biztonság megszállottjai

A cég már a kezdetektől fogva egyik küldetésének tekintette az autózás biztonságának fejlesztését és komoly innovációkat hajtott végre ezen a területen.

Olyan, mára már szinte minden személyautónál használt biztonsági megoldások fűződnek a Volvo nevéhez, mint a hárompontos biztonsági öv, a ragasztott szélvédő, a SIPS oldalütközés-védelem, az oldalsó légzsák, a WHIPS ostorcsapás-védelmi rendszer vagy a holtérfigyelő rendszer.

Tudtad? A Volvo kitűnően teljesít az EuroNCAP törésteszteken. 2009. óta minden modellje stabilan a legmagasabb, 5 csillagos értékelést ér el. Mi több, az EuroNCAP tesztek történetében a V40 érte el a legmagasabb biztonsági pontszámot minden valaha tesztelt autó közül.

Új és még újabb tulaj

A cég személyautókat gyártó részlege egészen 1999-ig volt svéd tulajdonban, amikor a Ford megvásárolta, hogy erősítse az európai prémiumautó palettáját. A 2008-as gazdasági világválság hatására csökkenő eladások következtében azonban 2010-ben megvált a Volvo Cars-tól, amelyet a kínai Geely Holding Group vásárolt meg és birtokol a mai napig.

A tulajdonváltás után a márka újjáélesztése érdekében újratervezte modellpalettáját. Frissítette a kínálatot, bevezette a 90-es szériát, szakított a nagy teljesítményű motorokkal, 2019-től már minden típusban használ elektromos motorokat is és a jövőben szeretne egyre inkább a teljesen elektromos meghajtású autókra koncentrálni. aminek érdekében komoly lépéseket tett.

Nekünk Volvo kell

Szeretne megválni egy 2005. után gyártott Volvojától? Minket mindegyik modell érdekel! Lehet C30, C70 V60, V90 vagy bármelyik modell az XC szériából. Bátran keressen minket, szívesen teszünk rá egy jó ajánlatot. Vegye fel velünk a kapcsolatot, hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül!

 

A képeket a Pixabayról töltöttük le innen.

Honda Civic SI

HONDA – a sportos japán

Az egyik legnagyobb japán név a szakmában. A gyártó motorkerékpárok készítésével alapozta meg hírnevét és csak a hatvanas években lépett be az autópiacra, mára azonban világszerte ismert márkává nőtte ki magát. A Honda útja a T360 kisteherautótól a teljesen elektromos Honda E-ig.

Motorok bicikliken

Az alapító, Honda Soichiro 1937-ben kezdett el dugattyúgyűrűket gyártani a Toyotának. Cége a háború alatt sok japán üzemhez hasonlóan a kormány irányítása alá került, hogy Japán háborús erőfeszítéseit szolgálja, de gyárai egy 1944-es bombatámadás és egy 1945-ös földrengés következtében szinte teljesen megsemmisültek.

Honda eladta a Toyotának ami az üzemeiből megmaradt és a kapott pénzből 1946-ban megalapította a Honda Technikai Kutató Intézetet (Honda Technical Research Institute).

Az új cégben kezdetben kétütemű motorokat gyártottak A-Type néven, amiket kerékpárra lehetett felszerelni. A terméke sikeres volt, az eladásokból szerzett tőkéből pedig megalapította a Honda Motor Company-t.

A Honda A-Type motorját az általa kiadott hang alapján egyszerűen csak úgy becézték: Bata Bata.

A cég teljesen a motorkerékpárok gyártására fordította a figyelmét és sorra adta ki az új típusokat. A Honda igen rövid idő alatt, már 1964-re a világ legnagyobb motorkerékpár-gyártójává vált.

Egy kisteherautó?

Honda Soichiro mindig is érdeklődött az autók iránt, pályája elején autószerelő műhelyben is dolgozott, azonban mégis 1963-ig kellett várni, mire a márka megjelentette az első autóját. Az első modell, a T360 egy kétüléses kisteherautó volt. Ezt éles váltással egy szintén kétüléses modell, az S500 követte, ami azonban sportautó volt.

Tudtad? A Honda már 1964-ben, az első autója megjelenése után egy évvel beszállt a Forma-1 versenysorozatba és kisebb-nagyobb kihagyásokkal mint az egyik legsikeresebb motorszállító volt jelen a világbajnokság futamain egészen a 2021-es szezonig. Nelson Piquet, Alain Prost és Ayrton Senna is Honda motoros autókkal lettek világbajnokok. Senna ráadásul háromszor is.

 

A rengeteg érdekes apró részlet közül csak az egyik a fehér zoknival viselt mokaszin.

A cég piacra lépése sikeres volt és folyamatosan nőtt az eladott autók száma, a hazai piac pedig szerette a Hondákat.

A nemzetközi siker a Civic 1973-as megjelenése után következett, amivel sikerült betörni az amerikai piacra, ahol a Honda máig a legtöbb autóját értékesíti. A típus azóta már a tizedik generációját tapossa és minden idők negyedik legnagyobb darabszámban eladott személyautójává vált.

Más úton

Bár a főbb hazai konkurenseivel, a Nissannal, és a Toyotával ellentétben a Honda viszonylag későn lépett be az iparágba, mára mégis az egyik legnagyobb céggé vált. Ennek több oka is van:

  • volt lehetősége tanulni a vetélytársaktól,
  • a motorkerékpárok eladása biztos alapot jelentett a cégnek, amely így
  • folyamatosan törekedett az innovációra.

Az elmúlt években a Hondának sikerült letennie a névjegyét az autóiparban olyan nagy múltú modelljeivel, mint a Civic, az Accord vagy a CR-V és olyan klasszikusokat küldött az utakra, mint az NSX, az Integra vagy az S2000.

A japán cég azonban az autógyártás mellett több különböző területen is megvetette a lábát. Mára a Honda – hasonlóan japán társaihoz – szintén megalapította saját amerikai brand-jét, az Acura autómárkát; robotokat fejleszt; munkagépeket, motorcsónak-motorokat és repülőgép-hajtóműveket is gyárt.

Hozzánk jöhet

A Hondák igen népszerűek a használt autó piacon ezért természetesen minket is érdekelnek. Szeretne megválni egy 2005. után gyártott Hondájától? Nem számít a típus, lehet Civic, Accord, Jazz, CR-V, HR-V vagy Insight. Bátran keressen minket!

Mi szívesen teszünk rá egy jó ajánlatot. Vegye fel velünk a kapcsolatot, hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül!

 

A képet a Pixabayról töltöttük le!

Lexus

LEXUS – a minőségi japán

Egy exportkorlátozásnak köszönhetően a japán autógyártóknak a 80-as években jobban megérte drágább, prémium kategóriás autókat forgalmazni az Egyesült Államokban Ez az oka, amiért a legtöbb nagy gyár megalapította a saját amerikai márkáját, hogy betörjön a tengerentúli piacra. A Honda az Acurát, a Nissan pedig az Inifinitit. A Toyota sem akart lemaradni, ezért életre hívta a Lexust.

Az F1 projekt

Az első Lexus modell (és így a márka) története már 1983-ban elkezdődött, amikor Eiji Toyoda, a Toyota elnöke elindítottak a cégen belül az F1 projektet, aminek célja nemes egyszerűséggel csak annyi volt, hogy létrehozzák a világ legjobb autóját.

A több éves fejlesztési folyamat végén megszületett az LS400, amire gyorsan rá is ragasztották a Lexus márkajelzést és átvitték az Egyesült Államokba.

Az F1 projekt közel 1 milliárd dollárba került és az LS400 1989. januári debütálásáig 60 dizájner, 24 mérnökcsapat (benne 1400 mérnök, 2300 technikus, 220 kisegítő) dolgozott a modellen és körülbelül 450 prototípus készült, amelyek egy részét a megjelenés előtt az amerikai és német autópályákon is teszteltek.

Welcome in the USA!

A Lexus 1989 szeptemberében jelent meg az amerikai piacon. Az LS400 mellett elkezdték értékesíteni az ES250 modellt is, ami viszont nem önálló fejlesztés, hanem csak egy átcímkézett Toyota Camry volt.

Az indulás jól sikerült, az eladási adarok elérték az elvártakat és csökkenést idéztek elő a rivális BMW és Mercedes értékesítésében. Az LS400-al a sajtó és a vásárlók is elégedett voltak.

Tudtad? A Lexus név jelentése pontosan nem ismert. Két teória is létezik: az egyik szerint a „luxury” és „elegance” szavak összeolvasztása, míg a másik alapján egy mozaikszó, ami a „luxury exports to the U.S.” szavakat rövidíti.

A 90-es években bővítették a kínálatot: megjelent az SC400, a GS300, majd az évtized végére a SUV-ok piacára is belépett a márka az LX450 és az RX300 modellekkel. Először csak legnagyobb darabszámban értékesített külföldi prémium márka címét vették át. Majd 1999-re az egymilliomodik autó eladása után az USA-ban, a Lexus a legtöbb eladással büszkélkedő prémium márkává vált.

Lexust mindenkinek!

Az amerikai eladások folyamatosan nőttek, de a márka Európában nem remekelt, ezért 2005-ben a Toyota következő nagy céljául tűzte ki, hogy a világ minden részére eljuttassa a Lexust és azzal komoly tényezővé váljon a luxusautók piacán.

A folyamat első lépéseként a márkát teljesen leválasztották a Toyotáról és 2005. után (ami számunkra igen érdekes időszak) már Japánban is Lexus néven forgalmazták. A terjeszkedés sikeres volt: 2007-re az éves világszintű eladások elérték a félmilliót.

Mint minden autógyártó, a Lexus eladásai is csökkentek a 2008-ban kezdődött világválság idején. Ennek ellenére a 2000-es évek végére a japánokat a világ negyedik legnagyobb prémium autógyártójaként tartották számon.

Figyelve a trendeket, egyre több hybrid modellt fejlesztettek, hogy újra fellendítsék az eladásokat. A 2010-es évek eleje ennek ellenére sem volt kegyes a Lexushoz és 11 folyamatos elsőség után az Egyesült Államokban visszaszorultak a BMW és a Mercedes mögé.

A visszaesésre fejlesztéssel válaszoltak, 2012-ben a GS-nek és az ES-nek is megjelentették az új generációját, amelyeknek már természetesen hybrid variánsai is készültek a GS450h és az ES300h. Ezeknek a lépéseknek köszönhetően sikerült visszanyerni a vásárlók kegyeit.

Napjainkra megjelent az első teljesen elektromos Lexus modell, az UX300e. Természetesen továbbra is megmaradt az LS széria, mint hatalmas és kényelmes limuzin. Azonban mára már a kétüléses LC500 sportautó a cég zászlóshajója. Egy dolog azonban továbbra sem változott: a Lexus név egyet jelent a luxussal és a prémiummal.

Lexust nekünk is!

Van otthon egy Lexus a garázsban, amit nem használ? 2005. után gyártották? IS, GS, LS vagy RX? Mi szívesen megvásároljuk. Vegye fel velünk a kapcsolatot, hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül!

 

A kép a Pixabayról származik!

Alfa Romeo

ALFA ROMEO – Olasz stílus

Anonima Lombarda Fabbrica Automobili. Egy név, aminek a legtöbben csak a rövidítését ismerik: Alfa. Az egyik legnagyobb múltra visszatekintő olasz autógyártó, ami hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet, köszönhetően a számos nagy sikerű modellnek, az összetéveszthetetlen, már-már művészi dizájnnak és a versenypályákon elért kiváló eredményeknek. Ismerje meg az Alfa Romeo történelmét!

A kezdetek

A céget Ugo Stella és Alexandre Darracq alapította és Nápolyban kezdett el autókat gyártani Darraq márkanéven 1906-ban. Az üzem megszűnése után Milánóban alakult újra, felvette a Anonima Lombarda Fabbrica Automobili nevet és 1910-ben már A.L.F.A. néven gyártott autókat. A ma ismert, végleges nevét pár évvel később kapta, miután Nicola Romeo 1915-ben megvásárolta az üzemet és 1920-ban kigördült az első autó Alfa Romeo márkanév alatt: ez volt a Torpedo 20-30 HP.

A márka egyik szimbólumává vált pajzs, már 1910-ben megjelent az Alfákon és azóta is minden autó formatervének kötelező eleme valamilyen formában.

A cég szinte közvetlenül a megalakulása után, már 1913-ban elkészítette az első versenyautóját.  Folyamatosan kisebb-nagyobb sikereket ért el a versenypályákon, megalapozva ezzel a márka sportos imázsát. Itt kezdődött egy másik legenda is. Mielőtt 1939-ben megalapította saját gyárát, Enzo Ferrari először, mint versenypilóta, majd mint csapatfőnök dolgozott az Alfánál.

Látott már olyan Alfát amit az első kerék mögött egy fehér háromszögben található négylevelű lóhere díszít? Ez a quadrifoglio verde, és 1923 óta festik fel a márka versenyautóra, valamint jelenleg a sportmodelleket is ezzel különböztetik meg.

A háború után

1933-ban a cég csak állami segítséggel tudott megmenekülni a csődtől és állami vezetéssel üzemelt tovább, aminek az volt az ára, hogy aktívan kivette részét a háborús erőfeszítésekből.

A háború után az Alfa Romeo nehezen állt talpra. Továbbra is aktívan részt vett az autósportban, de a profitabilitás megteremtéséhez és fenntartásához már nem volt elegendő a prémium autók gyártása, ezért 1954-ben megjelent a Giulietta, az Alfa Romeo első családi autója, amely számos változatban volt kapható.

A Forma-1 1950-es és 1951-es, első két idényét az Alfa Romeo nyerte Giuseppe Farinával és Juan Manuel Fangioval a volán mögött.

A hatvanas és hetvenes években folytatódtak az autósportban elért sikerek, az Alfák a világ minden versenypályán jelen voltak, de újra jelentkeztek a pénzügyi gondok. Ennek köszönhetően a még mindig állami tulajdonban lévő cég – 13 veszteséges évet követően – 1986-ban eladósorba került.

A Fiat korszak

A márkát a Fiat vette meg és olvasztotta be a cégcsoportjába. Ezzel új lendületet adva az Alfának, hogy a kilencvenes évektől jöhessenek a százas modellek – köztük a nagy sikerű 156 -, majd 2008-ban a MiTo és a 2010-es években a máig forgalmazott Giulia, Stelvio és az újraélesztett Giulietta.

Az utóbbi évtizedben az elvártnál alacsonyabb és nagyon ingadozó eladások ellenére az Alfa úgy döntött, hogy újrapozicionálja magát az autógyártók között. Visszatértek a Forma 1-be, valamint a cég termékpalettáján mára már csak a prémium autók találhatóak.

Mi is rajongók vagyunk

Nagyobbra cserélné a MiTo-ját? Vagy van egy 2005. után gyártott Alfája valamelyik százas típusból? Megunta Giuliáját? Minket érdekel, mert mi is szeretjük az Alfákat. Vegye fel velünk a kapcsolatot, hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül! Mi néhány órán belül visszahívjuk és készpénzes ajánlatot adunk autójára!

A képet a Pixabayról töltöttük le.

Ford Mustang_Maha

FORD – Az örök siker

Egy kis vagongyárból az első sorozatgyártásban készült autón át a világ meghatározó autógyárává. Henry Ford valószínűleg nem is mert ennyire nagyot álmodni, a nevével jelzett cég azonban mégis elképesztő sikereket ért el az elmúlt száz évben.

Az Év autója díj várományosai között

A Ford Mustang Mach-E egyike annak a hét modellnek, amelyek közül kikerül a 2022-es Év autója.

Egy elektromos modell a kultikus Mustang névvel, azzal, amely a „pony car” kategória megteremtője és évtizedeken keresztül az elérhető amerikai sportautó megtestesítője volt. A Ford azonban meggyőzte a kétkedőket, és az elektromos hajtáslánc ellenére olyan autót alkotott, amely igazán kiérdemelte a Mustang elnevezést.

A Ford modelljei közül legutóbb a kényelmes, nagy, mégis dinamikus vonalvezetésű S-Max diadalmaskodott az Év autója szavazáson 2007-ben, az akkoriban bemutatott aktuális Opel Corsát és a szintén családi egyterű Citroën C4 Picassot maga mögé utasítva. Hogy a díj odaítélése nem volt megalapozatlan, az is bizonyítja, hogy még ma is az utcakép megszokott eleme mindhárom modell, mi is nagyon szívesen vásároljuk őket.

Utcáról a murvára

Az S-Maxot megelőzően a Ford 1999-ben nyerte meg az Év autója szavazást, mégpedig a Focus első generációjával.

Ezzel a modellel vezette be a Ford a New Edge dizájnt, amelynek éles, markáns vonalai elképesztően elütöttek a ’90-es évekre jellemző kerekded, tojás formájú autóktól. A családi mindenes Focussal nagy tervei voltak a Fordnak, az ST kivitel az utcai hot hatch-ek között tette le a névjegyét, míg az RS alapján épített versenyváltozat a ralipályákon.

A Focus váltotta ugyanis az Escort alapjaira épített versenyautójukat, olyan korábbi világbajnokokkal, mint Colin McRae és Carlos Sainz.

RS – Diszkrét, de egyértelmű jelzése, hogy ez nem egy szolid családi modell.

Számtalan sikeres modell

A Ford azonban nem csak a versenypályákon alkotott nagyot. Az elmúlt évtizedekben számtalan sikeres és megbízható modellt gyártottak, amelyek eleinte az Egyesült Államokban, majd szerte a világon elterjedt és elismert autók lettek.

Ma már mindenhol ismerik és értékelik a kék ovális logóval gyártott modelleket.

Mi is így vagyunk ezzel. A Ford elég széles termékpalettával dolgozik, így szinte teljesen lefedi az autóvásárlói piac igényeit. Az elmúlt időszak legismertebb modelljei a Fiesta, a Fusion, a Kuga, a Mondeo, az S-Max-nak, és a Focus.

Minket azonban nem csak ezek, hanem mindegyik 2005-öt követően gyártott, használt Ford modell érdekel. Akkor is hívjon minket bizalommal, ha autója törött, műszaki hibás vagy hitellel terhelt! Mi ugyanis kiemelten magas árat fizetünk érte, készpénzben.

Töltsön fel néhány képet eladni kívánt Fordjáról, mi pedig teszünk egy kedvező ajánlatot!

Amennyiben ez szimpatikus Önnek, semmi más teendője nincs, mint hogy megadja azt a helyet, ahol szeretné megmutatni nekünk az autót. Sokszor még aznap fel is keressük és a biztonság kedvéért már visszük is magunkkal a gépjármű vételárát készpénzben.

Ha autója megtetszik nekünk – és ez egy Fordnál szinte biztos – akkor azonnal megírjuk az adás-vételi szerződést, kifizetjük a vételárat és el is visszük a kocsit. Így a nem csak a legjobb árat kapja, de szinte azonnal értékesíteni tudja használt autóját.

 

A képeket a Pixabayról vettük át: Mustang, RS.

Audi használt autó

AUDI – A haladás technológiája

Az Audi AG az általában Audiként ismert német autógyártó vállalat, amelynek székhelye a németországi Ingolstadtban található. 1964. óta 99,7%-ban a Volkswagen AG leányvállalata. Gépjárműveit a felső-közép, illetve a felső kategóriába pozicionálja. A cég egyik fontos jármű-, és motorgyára, az Audi Hungaria Zrt. Győrben található.

A kezdetek

Az Audi logójában lévő, sokak által ismert négy karika a négy márka, az Audi, a DKW, a Horch és a Wanderer 1932-es összeolvadásának állít emléket. Az így létrejött Auto Union AG márka – az Audi közvetlen elődje – az összeolvadó négy márkát szimbolizáló négy karikát választotta logójának.

Az egyesülést követően a piacon mind a négy márkanevet meg lehetett találni, azonban más-más kategóriában: a DKW motorkerékpárokat és kis autókat, a Wanderer középkategóriájú autókat gyártott. Az Audi modelljei a minőségi középkategóriában, míg a Horch modellek a luxus kategóriában szerepeltek.

A II. világháborút követően a vállalat székhelyét megszállta a Szovjetunió, ezért azt áthelyezték Ingolstadtba, ahol a cég ma is megtalálható. Az üzem – és ezzel persze az Audi – többségi tulajdonosává 1965-ben a Volkswagen vált.

Egy karizmatikus vezető

Az 1974-ben az Audi új vezető mérnököt kapott Ferdinand Piëch személyében, aki családi szálakkal is kapcsolódott a céghez. Nevéhez több sikeres, az Audival összefonódó fejlesztés is köthető:

  • az öthengeres motor (1976.),
  • a turbófeltöltés (1979.). és
  • a quattro összkerékhajtás (1980.).

A mérnöki és vállalatvezetői sikereknek köszönhetően Piëch urat előbb az Audi AG, majd a VW elnökévé nevezték ki és 2015-ös lemondásáig

alapjaiban reformálta meg a teljes konszernt.

A vezetése alatt vált a VW család részévé a Lamborghini, a Seat, a Skoda, a Bugatti és a Bentley is. Olyan modellek készültek regnálása alatt, mint a fantasztikus ralisikereket elérő Quattro, a formabontó TT, a hatalmas piaci sikernek bizonyuló Q7, vagy a szupersportautó Audi R8.

Stabil jelen, fényes jövő

A VW konszernen belül az Audi a sportosabb prémium szegmens képviselője.

Jelenleg – szinte minden nagy gyártó társaságában – kiemelten sokat invesztálnak az elektromos autók fejlesztésébe, amelyhez igen jól jött a Le Mans-i hosszútávú versenyeken szerzett rengeteg tapasztalat. Mielőtt pedig megvenné a legújabb elektromos modellt, 2005. utáni használt Audi modelljét adja el nekünk!

Mi ugyanis az értéket látjuk az Audiban. Szinte nincs olyan típusa sem az A sorozatnak (A1, A3, A4, A5, A6, A7, A8), sem a Q sorozatnak (Q2, Q3, Q5, Q7, Q8), sem a TT-nek, amit ne látnánk szívesen, ha felhívnak azzal, hogy eladó.

Mivel vettünk már több mint 12 éves, törött, hitellel terhelt autót is, elmondhatjuk, hogy jól ismerjük ezt a használtautó márkát is. Így, amikor megkeresnek minket, a helyszínre sietünk és azonnal készpénzzel kifizetjük az árát.

Hívjon minket a +36 70 293 5555-ös telefonszámon, ha eladó, használt, 2005. után gyártott Audija van!

 

A képet a Pixabayról töltöttük le, jarmoluk munkája.

Infinity használt autó

INFINITI – Luxus Nissan-módra

A nyolcvanas évek végén a legnagyobb japán autógyártók, a Honda, a Toyota és a Nissan úgy döntöttek, hogy belépnek az észak-amerikai luxusautók piacára. A jobb értékesítés reményében a saját márkanév használata helyett mindannyian egy új brand felépítésében gondolkoztak. A Nissan 1989-ben megalapította az Infiniti-t.

Kezdetek

Az Infiniti 1989-ben mutatkozott be az Egyesült Államokban. A Nissan kimondottan a piac luxusautó szegmensébe szerette volna elhelyezni az autóit. Az új márkanév létrehozása azt a célt szolgálta, hogy a vásárlók ne a Nissannal azonosítsák. A Nissan inkább egy megfizethetőbb, középkategóriás brand-nek számított a nagyközönség szemében, nem pedig egy ízig-vérig prémium márkának.

+1 érv a prémium mellett: A japán kormány önkéntes exportkorlátozásokat vezetett be az amerikai piacra. Ez az oka, amiért az autógyártók számára jövedelmezőbb volt drágább autókat exportálni az Egyesült Államokba.

A Q45 és M30 modellek voltak az első Infinitik az USA-ban, amelyeket nem sokkal később a G20 és az első Egyesült Államokban gyártott modell, a J30 követett.

Az Infiniti az eltérő kialakítású belső tereivel és egyedi reklámkampányaival próbálta magát megkülönböztetni a versenytársaktól. Az eladás azonban lassan indult be és lemaradt a másik két japán gyártó amerikai márkája, a Lexus és az Acura mögött. Az Infiniti olyan újításokkal próbálta csökkenteni a hátrányát, mint a QX4 modell, amely az első közepes méretű városi terepjáró volt a prémium kategóriás márkák kínálatában.

Új pozíció: a japán BMW

A kétezres években az Infiniti továbbra is szerette volna beérni a versenytársait és javítani pozícióját  az észak-amerikai piacon, ezért újradefiniálta önmagát:

a menedzsment szerette volna, ha a vásárlók úgy gondolnak az Infinitire, mint egy sportos, dinamikus, prémium minőségű autókat gyártó márkára.

Ennek köszönhetően újragondolták a termékpaletta zászlóshajóját, a Q45-öt, kiadták a G35-öt, majd a QX56-ot, amelyet a nagy méretű SUV-ok versenytársának szántak. 2007-ben az EX35 biztosított belépést a prémium crossoverek piacára.

Ennek a – már Carlos Ghosn által kigondolt – stratégiának köszönhetően a márka tudatosan egyre jobban kezdett eltávolodni a Nissan-tól és a szaksajtó is egyre jobban kedvelte az új modelleket. 2008-ban pedig jött a nagy bejelentés: az Ininiti célba vette Európát.

Irány Európa, aztán mégsem

2008-ban Svájcban berendezték az Infiniti európai főhadiszállását és megkezdődött az értékesítés az európai piacon.

Az eladások azonban világszerte csökkentek, annak köszönhetően, hogy a SUV-ok piacán nem szerepeltek jól a modellek és az eladások 60% százalékát a szedánok – a G széria – adták. 2013-ban átnevezték a teljes modellpalettát (innentől kezdve a szedánok Q, a SUV-ok QX modellnévvel kezdődnek). Majd megkezdődött a márka kínai értékesítése, amitől kiugró eladásokat reméltek.

Köszönhetően a gyenge eladásoknak az Infiniti 2020-ban az észak-amerikai és a kínai piac kivételével – ahol a legnagyobb számban adja el az autóit – minden országból kivonult és követve a legújabb trendeket, teljesen elektromos márkává alakult.

2021-től már csak teljesen elektromos vagy hybrid autók szerepeknek az Infiniti termékpalettáján.

Minket érdekel

Az Infiniti egy vérbeli luxusmárka, kiváló minőségének köszönhetően pedig még a közel tíz éves autóinak is jó ára van.

Ha van egy 2005. után gyártott Ininitije, csak keressen meg minket az RS-nél, mi pedig szívesen teszünk rá árajánlatot és akár készpénzért is megvásároljuk. Egyetlen teendője van, hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül!

 

A kép a Pixabayről származik, marcusfalden munkája.

Suzuki - Használt autó felvásárlás

SUZUKI – ott robog az összes kontinensen

A Suzuki a világ egyik legismertebb személyautókat és motorkerékpárokat gyártó japán vállalata, amelyet 1909-ben alapítottak. Bár a cég szövőszékek gyártásával kezdte és csak 1955-ben készítette el az első autóját, az évek folyamán meghódította a világot és napjainkra a 12. legnagyobb személygépkocsi gyártóvá vált. Mára a Suzukik már ott robognak minden kontinens útjain.

A mi autónk

A Suzuki Magyarországon már a rendszerváltás óta jelen van és egyike volt az első külföldi autógyártó vállalatoknak az országban. 1991-ben Esztergomban alapított üzemet és vált a magyar autógyártás egyik sarokkövévé, ahonnan 1992-ben gördült ki az első, 2006-ban az egymilliomodik, 2017-ben pedig a hárommilliomodik személyautó.

Az üzem máig működik és a Suzuki legújabb modelljeit készítik itt, amelyeket a világ minden tájára exportálnak. Haladva napjaink trendjeivel és az autóipar felé támasztott elvárásokkal, a Suzukinál is megjelentek a termékpalettán hybrid és teljesen elektromos autók is.

A legnépszerűbb

Az esztergomi üzem megnyitása után, az itt készült személyautók alacsony árának, megbízhatóságának és alacsony karbantartási költségeinek köszönhetően

a Suzuki hamar Magyarország egyik legnépszerűbb autómárkája lett.

A 90-es évek elején a legtöbb újonnan eladott autó már Suzuki volt az országban és népszerűségét a mai napig megtartotta, az autósok szívesen vásárolnak új vagy használt Suzukikat is. Legyen az Swift, Ignis, WagonR+, Splash, SX4 vagy Vitara, minden Suzuki modellből napjainkban is ezrével találunk a magyar utakon.

Mi az RS-nél is foglalkozunk Suzuki modellek felvásárlásával, még akkor is, ha az autó hitellel terhelt, lejárt műszakis, sérült, esetleg motorhibás.

Eladná?

Van egy Suzukija, eladná, de

nem szeretne sokat vesződni az eladással, hirdetést feladni és a komolytalan vevőkkel alkudozni?

Lehet akár Swift, Ignis, WagonR+, Splash, SX4, Vitara vagy Jimny, mi minden 2005. után gyártott típust felvásárolunk, akár benzines, dízel vagy hybrid. Keressen meg minket! Hívja szakemberünket, vagy kérjen árajánlatot a weboldalunkon keresztül.

Tőlünk készpénzes ajánlatot kap és ki is megyünk Önhöz. Ha szeretné kényelmesen, otthonában, készpénzért eladni használt autóját, csak vegye fel velünk a kapcsolatot!

A fotó a Pixabay-ről került letöltésre, AutoPhotography felvétele.